Tojás, tojásos receptek

Tojás, tojás felhasználás, ételek



A tojásról fontos tudni!

A tojás megőrzési ideje 28 nap, a forgalomba-hozhatóság ideje pedig 21 nap. (Élelmiszer törvény előírása!) Blogbejegyzésekben olyan tapasztalatokat osztottak meg egymással az olvasók, hogy két-három hónap múlva is felhasználható volt még a hűtőben tartott tojás. (Saját tapasztalatom is ez!) Ajánlatos a tojásokat külön edénybe egyenként feltörni/szétválasztani, s csak utána keverni a többihez!

Míg a tojás feltöretlenül, hűvös helyen rendkívül sokáig fogyasztható marad, addig feltörés után már gondoskodni kell a védelméről!

- Ha rögtön nem tudjuk felhasználni, akkor lefedve, hűtőben másnapig még eláll a nyers fehérje. Ha ennél hosszabb időre szeretnénk tárolni, akkor fagyasszuk le! Tegyük zárható edénybe vagy kimosott joghurtos dobozba, fóliázzuk le, és így körülbelül 10 hónapig használható marad - ám fontos, hogy írjuk rá a csomagolásra, hogy mikor tettük fagyasztóba az adagot. Amikor szükségünk lesz rá, akkor a normál hűtőben vagy szobahőmérsékleten engedjük fel.

- Bár ilyennel ritkán találkozhatunk, ha városban élünk, de a frissen tojt tojás fehérjéje a fölgyülemlett szén-dioxidtól zavaros, ám 1-2 napon belül "föltisztul". Zavarba hozhat azonban a bolti tojás esetében is minket, ha feltöréskor azt látjuk: a fehérjében homok, esetleg vérfoszlányok vannak. Ezek még a tojásképződés során kerülnek oda, nem ártalmasak, bár nem szép látvány.

- Ha a tojást nem tároljuk hűvös helyen, akkor a fehérje (fertőzés nélkül is) bomlásnak indul. Az ilyenkor fölszabaduló kénhidrogén adja a záptojás jellegzetes szagát.

- Ha a tojást vízzel telt edénybe tesszük, a friss (1-2 hetes) tojás a fenékig lemerül, a kevésbé friss (2-3 hetes) lebeg, míg az ennél régebbi úszik a felszínen.

A tojásról bővebben, valamint tojásfehérjés receptek

------------------------------------

Tojásos receptek

Buggyantott tojás


Bátran használj segédeszközt a buggyantáshoz: kapható kifejezetten erre a célra készült, kistálszerű, füllel ellátott forma, amelyet az edény szélére akaszthatsz, de egy egyszerű merőkanál is megteszi.

1 db tojás
1 csipetnyi só
1 evőkanálnyi ecet
1 liter víz

Add az ecetet és a sót vízhez, és tedd fel az egészet forrni. Közben üss bele egy tojást egy kistálba, majd készítsd elő a merőkanalat. A tökéletes, kívül kellemesen rugalmas, belül folyékony állag eléréséhez fontos, hogy a megfelelő pillanatban engedd a tojást a vízbe.

Miután felforrt a víz, vedd lejjebb a hőfokot, és várd meg, amíg lobogóból gyöngyözőbe vált - ekkor helyezd bele a merőkanalat, és lassan közelítve, alacsony magasságból óvatosan engedd a tojást a kanálba.

Ne mozgasd, ne csinálj vele semmit, csak várj három percet. Ezalatt elkészül a buggyantott tojás, és már mehet is a tányérra. Frissen érdemes elfogyasztani.

------------------------------------

Buggyantott tojás egyszerre több - variáció 1


Egy pohárba terítünk vastag, jó minőségű folpackot. Vigyázat, a vékony, rossz minőségű folpack meg fog olvadni, azzal nem működik!!

Egy csepp olívaolajjal kenjük be a felületét.

Üssük bele a tojást úgy, hogy a sárgája egyben maradjon.

Majd felül fogjuk össze a folpackot, és csomózzuk össze úgy, hogy teljesen kitöltse a tojás, ne maradjon benne buborék!

85-90 C fokos vízbe tesszük, ami magasabb, mint a "csomag", hogy a tetejét is ellepje. Ebben a forráspont előtti hőmérsékletű vízben pontosan 5 percig hőkezeljük a tojást, majd kivesszük egy konyharuhára.

Felül a csomó alatt egy ollóval felvágjuk a folpackot úgy, hogy körbe meg tudjuk fogni, mint ha egy függőágyban volna a tojás.

Egy határozott fordulattal az előkészített pirítós kenyérre fordítjuk.

------------------------------------

Buggyantott tojás egyszerre több - variáció 2


Az első lépés, hogy felütjük a tojást a kis tálban, majd a feltett vízbe dobjuk. Annyi tojást használunk, amennyit el szeretnénk fogyasztani. Ha nagyobb edényben készítjük, egyszerre mindegyiket beletehetjük a vízbe. Három perc alatt a tojás állaga a megfelelő lesz, ami akkor jó, ha a fehérje rugalmas, a sárgája pedig folyós. A titok nyitja, hogy alacsony lángon készítsük, ne forraljuk a vizet hozzá.

------------------------------------

Főtt tojás


A tojást nagyon könnyen túl lehet főzni, vagy ha nincs elég ideig a forrásban lévő vízben, akkor az ellenkezője is megeshet, vagyis, hogy nem fő meg. Ha nem szeretnél meglepetéseket húsvétkor, akkor így készítsd el!

tojás
víz

Tedd egy lábasba a tojásokat, és engedj rájuk hideg vizet. Annyi vízre van szükség, ami pont ellepi őket, nem kevesebbre és nem is többre, ellenkező esetben vagy nem főnek meg, vagy a tojások veszítenek ízükből.

Tedd fel főni őket, és akkor kezdj bele a főzési idő számításába, mikor a víz forrni kezd! Ha kemény tojást szeretnél, akkor tíz percre lesz szükséged (7 perc főzés + 3 perc után veszed csak ki a hűtéshez), más esetben viszont ennél kevesebbre.

------------------------------------

Benedict tojás 2 adag - cookpad.com


Hollandi mártás : - 4 db tojássárgája

2 ek víz
2 ek citromlé
100 g vaj
Ízlés szerint só és őrölt fehér bors

Buggyantott tojás : 2 db tojás
4 szelet bacon. (v. füstölt sonka)
2 szelet rozskenyér
1 gerezd fokhagyma
1 ek ecet a buggyantott tojás főzővízébe
------------------------------------

Lágy tojás


A lágy tojásnak mindössze három percre van szüksége, ekkor a sárgája még folyós marad, de a fehérje picit megkeményedik. Ha ezt két-három perccel tovább húzod, akkor a fehérje már a kemény tojáséhoz hasonló lesz, és a sárgája sem fog annyira folyni, inkább kocsonyás állagúvá válik.

------------------------------------

Tojásrántotta


Alaposan verjük fel a tojásokat, amikor már szinte habosra kevertük, akkor ízesítsük, fűszerezzük sóval, borssal, ahogy tetszik!

Használjunk vajat olaj helyett!

Ha kisebb darabos rántottát szeretnénk, akkor a serpenyőbe öntve azonnal el is kezdhetjük keverni a tojást. Ha nagyobb darabos verziót készítünk, akkor pedig várjunk egy kicsit, és lazán húzkodjuk benne a fakanalat.

Ízlések és pofonok, de a rántottát sem érdemes kiszárítani nagyon. Sokkal finomabb, ha egy kicsit "szaftosabb". Persze, ha valaki ragaszkodik előbbi változathoz, semmi akadálya, akkor egy kicsit tovább kell a tűzön hagyni és kész is.




------------------------------------

Fahéjas mandula házilag - annuskam.hu


A házi megvalósításra két módszer is van, de egyikkel sem lesz pont olyan, mintha egy drazsírozó géppel készült volna. Az egyiknél cukorszirupban kell főzni egészen addig, amíg nem válik szét mandulaszemekre. Ez elég sok idővel és kevergetéssel jár, ezért én inkább a sütős módszert mutatom meg

------------------------------------

Omlett - rantotthuswokban.bmintbalazs.com


2 tojás
1 evőkanál zsíradék (olaj, vaj, zsír ízlés szerint)
Ízesítés tetszés szerint: pl. reszelt sajt, sonka, gomba, zöldségek. Kb. 4-5 dkg a 2 tojáshoz.

------------------------------------

Tejszínen sütött tükörtojás - nosalty.hu


Zsiradék a habtejszín...

4 db tojás
50 ml habtejszín
só ízlés szerint

------------------------------------


Tojásos bulgur - cookpad.com


150 ml bulgur
450 ml víz
3 db tojás
3 evőkanál étolaj
ízlés szerint só
------------------------------------


Tojáskrémes szendvics - rantotthuswokban.bmintbalazs.com


A szendvicshez
8 szelet kenyér
4 db salátalevél

A tojáskrémhez
10 db tojás
8 evőkanál majonéz
Egy kisebb-közepes fej vöröshagyma felaprítva (80-90 g)
1,5 teáskanál mustár (dijoni ajánlott)
1/2 tk. só
1/4 tk. őrölt bors
1/4 tk. pirospaprika
1 tk. apróra vágott zöldpetrezselyem (vagy fél tk. szárított)
------------------------------------


Tükörtojás - kemenytojas.com


Kívánalom:
A fehérje teljesen átsült.
A fehérje körben és az alján is opálosan fehér színű, teljesen puha, nem égett, nem keményedett meg.
A sárgája folyós. (Igen, ez ízlés kérdéde, de ettől „tükör”.)
Nem foltos a sótól.

Tükörtojás mikróban:
Ehhez egy mikrózható tányért enyhén olajozz be, és ütsd rá a tojást.

Nagyon fontos! A sárgáját szúrd ki egy hegyes késsel óvatosan. Ha ezt nem teszed meg, a tojás a mikróban szétrobban!

Kb. 45-60 másodpercig süsd a legerősebb fokozaton.
------------------------------------


Sajtban sült tojás, 3 adag - cookpad.com



------------------------------------

Spenótos tojás


6 db tojás
200 g reszelt kemény sajt
3 szelet bacon kockázva
1 marék spenót
ízlés szerint só, bors

------------------------------------

Fűszeres, padlizsános-tojásos - sobors.hu


6 db tojás
200 g reszelt kemény sajt
3 szelet bacon kockázva
1 marék spenót
ízlés szerint só, bors

------------------------------------

Kaszinótojás majonézes burgonyasalátával, 4 adag - cookpad.com


1000 g apró kocka burgonya
1 fej lilahagyma kockázva
ízlés szerint zellerzöld, só, bors
szükség szerint tejföl, majonéz

A burgonyát megfőzöm, lehűtöm és összekeverem a lilahagymával és a fűszerekkel, majonézzel, tejföllel

A tojást megfőzöm, megtisztítom, kettévágom.

A sárgáját kiszedem és összekeverem sóval, borssal, mustárral, tejföllel.

Visszatöltöm a fél tojásokba és díszítem petrezselyemlevéllel, californiai paprika kiskockával.

------------------------------------


Tükörtojás pirítósban - rantotthuswokban.bmintbalazs.com


szelet toast kenyér
4 tojás

Olaj, vaj a sütéshez

Első lépésben a kenyereket készítsd elő. Én 2 szelet toast kenyeret használtam tojásonként, mert amúgy túl vékonyak. A kenyereket egyszerűen szúrd ki egy pogácsaszaggatóval, vagy bármilyen, hasonló méretű kiszúró formával, amiben marad elég hely a tojásnak (pl. szív, virág).

Második lépésben törd fel a tojást egy kisebb, de szélesebb szájú csészébe. Én ezt a kapucsínós csészét találom erre a legmegfelelőbbnek. A tükörtojáshoz is ezt használom, ugyanis ha először ide töröd a tojást, és innen öntöd a serpenyőbe, akkor sokkal könnyebb kezelni.

Mielőtt a kenyereket egymásra helyezed, egy kenőecset segítségével kend meg kicsit a tojásfehérjével a kenyerek belső oldalát, így jobban összesülnek.

Egy tapadásmentes serpenyőt melegíts fel, és önts bele egy pici olajat.

Ez a lépés opcionális, de finomabb lesz tőle a tükörtojás pirítósban: kend meg a kenyerek külső felét vékonyan vajjal.

Vedd le a lángot közepes alá. Tedd bele a serpenyőbe a két kenyeret egymáson, és öntsd bele a lyukba a tojást. Sózd ízlés szerint.

Kb. 3 percig kell sütni. A trükk az, hogy a tojás már megsüljön alul, de a kenyér még ne égjen meg. Ehhez lehet, hogy ki kell tapasztalnod a saját tűzhelyedet és serpenyődet.

------------------------------------


Tojáspörkölt 4 adag - sobors.hu


6 darab tojás
1 fej vöröshagyma
3 ek mangalicazsír vagy olaj
1 kk pirospaprika
200 ml paradicsompüré
ízlés szerint só, petrezselyemzöld
opcionális tejföl
500 g tészta

------------------------------------





Honlapunkat folyamatosan frissítjük.

A kínálatunk folyamatosan bővül, érdemes gyakran visszatérni.


Facebookon is minden a falusi turizmusról

www.facebook.com/falusiturizmus/
Friss hírek, újdonságok, érdekességek

https://www.facebook.com/falutur/
A falutur.hu Facebook oldala

Nagy Szálláskatalógus a Facén

Magyarországi szállások gyűjteménye (magánszállások, panziók, hotelek)






Googlekeresés a falutur.hu honlapcsalád oldalain