Napjainkban Európa minden országában létezik, és él a hastánc kultúra. Nők tízezrei táncolnak nap mint nap hastáncot. Vannak, akik otthon tanulnak videóról, vannak akik az Európa szerte gombamód szaporodó hastánciskolákban. Van aki otthon táncol a párjának, vannak, akik rendezvények előadóiként, vagy éttermek fellépőiként. A műfajban rendeznek versenyeket, és gálákat is.
...De hogyan vált ennyire népszerű tánccá Európában a hastánc? Egyáltalán, ki tanította meg az európai nőket hastáncolni? Európában Törökországban, és Görögországban vannak autentikus gyökeri a hastáncnak. Mindkét nép asszonyainak táncában fellelhetőek ennek az ősi táncnak a motívumai, bár mind két nép kulturális vezetése kikéri magának a hastáncos népek közé sorolást. Különösen a törökök nem kívánják a világ felé domborítani ezt az oldalukat. Míg a török tévéshow-k gyakori szereplői, és ünnepelt sztárjai az ottani hastáncosok, ugyanakkor nemrég rendeletileg betiltották a hastáncosok fellépését turistaműsorokban, mondván, hogy a török kultúra más részeit szeretnék hangsúlyozni a turistáknak.
Attól, hogy mostohagyermeke a török és a görög kultúrának a hastánc, még feltételezhetnénk, hogy Európa többi országába innen terjedt el. De ez nem teljesen igaz.
A filmekben gyakran előforduló arab háremek, és paloták világa mindig is megmozgatta az európai ember fantáziáját, noha ez egy erősen stilizált világ, melyet Hollywood gyártott számunkra.
Egy átlag néző nagyon elcsodálkozna egy igazi arab hastáncosnő komplett repertoárján és kosztümjein. Egy arab, de még egy török hastáncosnő számára is ismeretlen ruhadarab az áttetsző háremadrág, amit a köznyelv török bugyogóként emleget, viszont nagyon gyakori a hasat teljesen elfedő, testhezálló egybeszabott ruha, vagy másik végletként a combközépig érő miniszoknya is előfordul. Megintcsak furcsán tekintene egy háremes filmeken edződött néző a botos folklór hastáncra, vagy az öböl térség hajtáncára, melyet bő, a testet teljesen elfedő ruhában táncolnak, amiben a táncos alakját még csak sejteni sem lehet.
A nyugati fejekben élő hastánc Amerikában fejlődött ki, és az autentikus elemek megtartásával egy show műfajjá vált. A hatvanas évek amerikájában a nők számára tömegesen elérhetővé vált, számtalan tanfolyam indult, és divatba jött ez a tánc. Hamarosan oktatóvideók jelentek meg, és világ méretűvé vált a hastánckultusz. Németorszában a nyolcvanas években, Magyarországon a kilencvenes évek végén vált nagyon divatossá, és alakult ki saját szubkultúrája.
Nagyon különös dolog, hogy a hastáncot autentikus közegében -melyek erősen vallásos országok- nem tekintik igazán művészetnek. A táncosokat mindenki ismeri, és ünnepli, de inkáb bulvár személyiségként viszonyul hozzájuk a közönség, mint igazi művészként. A táncosnőtől azt várják, hogy legyen bájos, szexis (az ottani utcai öltözködési szokásokhoz képest a hastáncruha már önmagában nagyon erotikusnak hatást vált ki), mozogjon jól a csípője, és táncában jelenítse meg a női szépséget. Ezekben az országokban nagy valószínűséggel a hastánc soha nem is fog kilépni a szórakoztató műfaj kereteiből, és megmarad erotikus éttermi táncként.
Nem így az európai táncosok között. Az európai ember számára máshol húzódik az erotikus ingerküszöb. A hastánc kosztüm pélául többet fed, mint egy átlagos műkorcsolya- vagy, latin táncruha, vagy tornász dressz.
Ez teszi lehetővé a táncosok számára, hogy kilépjenek a bájos, szexi, nőies nő kizárólagos megjelenítéséből. A hastánc nagyon ősi és nagyon fejlődőképes műfaj, ha a jelenkor színpadi hastáncának mozdulatait megvizsgáljuk, felfedezhetjük, az afrikai törzsi táncok finomított csípő, és mellkas mozdulatait, balett elemeket, az indiai tánc bizonyos elemeit. A hastánc némileg rokonságban áll a jazz balettel is, hiszen a jazzbalett is a klasszikus balett alapjaiba épített be afro elemeket.
Egy ilyen komplex mozdulatrendszer kifejezetten alkalmas művészi mondanivalók kifejezésére, és képes megjeleníteni a női lét minden rezdülését. Ezt természetesen túlmutat az éttermi, vagy esküvői szórakoztató jellegű táncokon. Az európai táncosokra vár a hastánc igazi művészi mondanivalóval való megtöltése, és színpadi művészetté emelése.
|