Győr és környéke - falusi turizmus
Győr-Moson-Sopron megye
Győr megyei jogú város Magyarországon, Nyugat-Dunántúl régió központja, Győr-Moson-Sopron megye és a Győri járás székhelye.
Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városaként a barokk belváros rekonstrukciójának elismeréséül 1989-ben elnyerte a műemlékvédelmi Europa Nostra-díjat.
A belváros történelmi korokat idéző templomai, palotái, múzeumai, jellegzetes sarokerkélyei, a szűk közök sétára hívogatják a látogatót. A győri és a Győr környéki egyházi műemlékek az ezeréves kereszténység emlékei. A Káptalandombon álló Bazilika (basilica minor) és Püspökvár a nyugat-magyarországi katolicizmus szimbólumai. A Bazilikában található, vérző könnyeket ejtő Szűzanya képéhez hívők sokasága zarándokol el minden évben. A Bazilika féltett kincse továbbá az „Aranyfej”, Szent László hermája. A Szent László-kultusz, a közös győri és pannonhalmi bencés hagyományok ápolása komoly lehetőségeket rejtenek az egyházi turizmusban is.
Miért falusi turizmus?
Napjaink élménygazdaságában egyre többen ismerik fel, hogy a stresszes mindennapok testi-, lelki- és szellemi fáradalmainak kipihenésére nem feltétlenül egy zsúfolt nagyváros vagy tömegturisztikai célpont a legalkalmasabb, ezért sokszor falun keresik a vidék romantikáját, az autentikus kultúrát, gasztronómiát, a csendet és nyugalmat, illetve azokat az aktív kikapcsolódási lehetőségeket, amelyeknek a vidék kiváló teret adhat.
A hagyományos mezőgazdasági tevékenységek visszaszorulása miatt, a vidéki régióknak Európa szerte a fiatalok nagyvárosokba vándorlásával és a falvak elnéptelenedésével kell szembenézniük. A falusi turizmus lehetséges megoldást kínálhat az elveszett gazdasági lehetőségekre és a mezőgazdaság csökkenésével járó népességcsökkenéssel kapcsolatos problémák megoldására is. Ezért Európában számos kormány és regionális hatóság fogadta el a falusi turizmust, mint lehetőséget a vidéki térségek felzárkóztatására.
A falusi turizmus fogalma az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult.
− új ismeretek, készségek (például kézműves foglalkozáson, szüreten vagy tájházban elsajátított tudás),
− esztétikum (például egy festői vidéki tájban vagy egy szüreti felvonulás népviseleteiben való gyönyörködés élménye), − együttlét, társaság (például egy falusi portán), − újdonság (új tevékenységek kipróbálásából adódó élmény),
− egzotikum (például egy városban élő turista kultúrájától szignifikánsan különböző kultúrájú falusi miliő megismerése által létrejött élmény),
− relaxáció (csendes, nyugodt környezetben vagy egy kis vidéki fürdőben való pihenés élménye),
− kihívás, izgalom, kaland (hegyi-, kerékpáros- vagy lovastúrán való részvétel, traktorvezetés kipróbálása),
− szolgáltatás minősége (a falusi szállás-, vendégfogadó- és vendéglátó helyek minősége, a vendégfogadó viselkedése),
− személyes részvétel (például egy szüreten, aratáson, lekvár főzésen),
− hasznos tevékenység (helyi termék elkészítésében való részvétel, egészségmegőrzés),
− boldogság (önmagában a feltöltődés által, esetleg gyökerekhez, származási helyhez való visszatérés).
Látnivaló, nevezetesség, kirándulás, program
Győr fesztiválváros, ahol a művészetek barátai, az igényes kikapcsolódásra vágyók egész évben vonzó programokra lelhetnek.
A várost a folyóvizek mentén körbeöleli a természet. A pihenni, felüdülni vágyókat ide csalogatja a különleges összetételű gyógyvíz, amely kénhidrogénes összetételével nagy hasonlóságot mutat a hévízivel. Az újonnan megnyílt Rába Quelle Fürdő lehetőséget teremt az aktív pihenésre, gyógyulásra.Forrás: Wikipédia
Győr a Google térképen
Falusi turizmus szálláshelyek - Győr
Sajnos átmenetileg nincs aktív szállásadó partnerünk a településen.
Ha egy másik konkrét települést keres, akkor tájékozódhat falutur.hu Nagy Szálláskatalógusban..
Egyéb igénye szerint a szálláskereséshez használhatja a speciális szálláskeresőt.
A Falusi Turizmus Centrumtól közvetlenül is érdeklődhet.
Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!
Kiemelt Falusi Turizmus Centrum szállásajánlatok
A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!