p83 Kóspallag
Diósjenő közelében
35 km távolságra
Vendégház, 6 férőhely
Diósjenő község Budapesttől mintegy 60 km-re Nógrád megye nyugati részén a Börzsöny lábánál fekszik.
Diósjenő Jenő (vár) már a kőkor óta lakott hely lehetett, a környéken talált kőkorból származó leletek szerint.
Római történetírók szerint 173-ban a diósjenői tónál ütköztek meg Marcus Aurelius (filozófusként is ismert) császár légiói a Pannóniát fenyegető barbárokkal, és megsemmisítő csapást mértek rájuk. Erre a jenői tónál emléktábla hívja fel a figyelmet.
A település az egyik honfoglalás kori törzs, Jenő nevét viseli.
Látnivaló, nevezetesség, kirándulás, program
Római katolikus templom: A 15. század gótikus templom átépítései után, 1788–89-ben klasszicista-barokk stílusban építették újjá.
Református templom: Késői klasszicista stílusú. Az 1850-es évek környékén építhették, a parókia is ebből a korból származik.
A Kápolna-hegyen az egykori körtemplom alapfalának maradványa is látható, mely a Kápolna-hegyi Kálvária-kápolna építésekor került elő.
Sváb kastély
Csehvár
A Börzsöny hegység közvetlen lábánál fekszik egy szabadidő központ és kalandpark. Ezen kívül teniszpálya, műfüves focipálya és egy sportcentrum várja a sportolni vágyókat.
A település a Börzsöny lábánál fekszik, közigazgatási területén emelkedik a csóványosi kilátó.
Jenői-tó
Forrás: hu.wikipedia.org
Bernecebaráti | Domszky Pál Erdei Iskola és Matracszállás Szálláskód: mts010 Férőhely: 30 |
Bernecebaráti | Öregerdő Turistaház Szálláskód: mts009 Férőhely: 40 |
Diósjenő | Turistaház Diósjenő Szálláskód: mts018 Férőhely: 22 |
Diósjenő (Szokolya) | Szénpataki Kulcsosház Szálláskód: mts019 Férőhely: 33 |
Hont | Kútbereki Turistaház, Matracszállás és Nomád Táborhely Szálláskód: mts041 Férőhely: 20 |
Katalinpuszta | Katalinpusztai Kirándulóközpont - Erdei Iskola és Turistaszállás Szálláskód: mts043 Férőhely: 4+2 apartmanok |
Kemence | Kiss Vendégház Szálláskód: mts045 Férőhely: 6 |
Királyháza (Kemence) | Királyházai vendégházak (Alsó-Királyháza) Szálláskód: mts051 Férőhely: 16 |
Királyháza (Kemence) | Királyházai vendégházak (Felső-Királyháza) Szálláskód: mts052 Férőhely: 16 |
Kóspallag | Börzsönyi Szabadidő Központ Szálláskód: mts055 Férőhely: legalább 25 |
Kóspallag | Kisinóci Turistaház Szálláskód: mts057 Férőhely: 38 |
Kóspallag | Málnáskert Vendégház Szálláskód: mts056 Férőhely: 16 |
Márianosztra | Márianosztrai Fogadóépület és Szálláshely Szálláskód: mts061 Férőhely: 19 |
Nagybörzsöny | Kisirtáspusztai hegyi menedékházak és sátorhely Szálláskód: mts073 Férőhely: 30+70 |
Nagybörzsöny | Malomkert Panzió Szálláskód: mts074 Férőhely: legalább 76 |
Nagybörzsöny | Toboz Kulcsosház Szálláskód: mts072 Férőhely: 28 |
Nagyoroszi | Pénzásási Erdei Turistaház és sátorhely Szálláskód: mts078 Férőhely: 32 |
Nagyoroszi | Wenckheim vendégház Szálláskód: mts079 Férőhely: 20 |
Nógrád | Jó Pásztor Apartmanház Szálláskód: mts080 Férőhely: 2 ap = 5 |
Nógrád | Tulipán Vendégház (Nógrád) Szálláskód: mts081 Férőhely: 4 |
Szokolya | Nagy-Hideg-hegyi Sí- és Túraközpont Szálláskód: mts116 Férőhely: legalább 42 |
Szokolya, Királyrét | Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpont (Királyrét) Szálláskód: mts117 Férőhely: 51 |
Szokolya-Királyrét | Tóvik vendégház Szálláskód: mts118 Férőhely: 13 |
Ismereteink szerint a településen 7 falusi turizmus szállás, vagy egyéb szállás található. Sajnos átmenetileg nincs aktív szállásadó partnerünk a településen.
Ha egy másik konkrét települést keres, akkor tájékozódhat falutur.hu Nagy Szálláskatalógusban..
Egyéb igénye szerint a szálláskereséshez használhatja a speciális szálláskeresőt.
A Falusi Turizmus Centrumtól közvetlenül is érdeklődhet.
Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!
A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!